Néha gyilkos lángja lobban fel bennem,
És a düh, a szomorúság emészt engem,
Szörnyű az érzés ami kering bennem,
A könnyeim marják, csípik a szemem.
Düh és szomorúság, mi bennem van,
Hogy nem küldöd el, ez nagy baj,
Eleget sanyargatta szerelmünket,
S keserítette meg édes életünket.
Miért nem küldöd el? Tán még szereted?
Kértem, hogy küldd el látszik nem mered,
Szép, kedves tőled, látszik szereteted,
Hogy bízzak meg így benned? |