Ha tudnád mit érzek legbelül, 

Nem beszélnél pénzről, s munkáról,

Ha tudnád mit érzek, hallgatnál, s nyugtatnál,

Nem innál hanem segítenél, halkan suttognál.

Nem figyelted jeleim, le se szartál,

Úgy hogy most elmondom hallgassál,

Nem tudod milyen nyomoréknak érezni magad,

Egy szánalmas szarnak aki az is marad.

Ki kábé semmire sem jó, a legapróbb mozdulat is fáj,

Teregetni, mosogatni, főzni is szörnyű kínokkal jár,

Mikor belegondolok, hogy csecsencsüngő kisdedünk hogy dadálom,

A sírás fojtogat, hogy altatom, hogy nem sírtam még csodálom.

Hogyan mosok, vasalok, s fertőtlenítek annyi apró dolgot?

Hogyan emelem magamhoz apró síró kicsiny testét?

Hogyan altassam karomban, miközben mesélem a hosszú monológot?

Látod, minden nap eszembe jutnak, minden nap fáj... Remélem most legalább figyeltél....

UI.: Undorodom a kezem látványától is.....